Orvos Válaszol

Mozgásszervi betegségek kategória

Pap Andrea

Pap Andrea (gyógytornász) válasza
a Mitől állnak ki a csigolyáim? kérdésre

Mitől állnak ki a csigolyáim?

Tisztelt Doktornő! A az alsó nyaki gerincemen és a felső hátin a csigolyáim kitüremkednek, a nyakam előre esett és szabad szemmel látszódnak álló helyzetben a csigolyák. A gerincem vonala teljesen megváltozott és egyben a tartásom is. A mellkasomban nyomást érzek, napközben gyakran nehezen veszek levegőt. A bal vállam előre esett, pedig eddig nem volt rá jellemző, a jobb kisujjam (pár napja már az egész tenyerem) zsibbad, illetve ki van hűlve. A nyakam a vállaim és két lapockám közötti terület nagyon fájt még az elején, most kevésbé mióta a gyógymasszőr barátnőm megmasszírozott. Jövő kedden megyek megyek teljes gerinc MR-re, illetve endokrinológiai vizsgálatra (pajzsmirigy alulműködés gyanújával). 22 éves gyógy- és sportmasszőr vagyok, és úgy 3-4 hónapja masszírozok majdnem minden nap (de most a gerincem miatt abba hagytam). U.i.: Nem tudom, hogy az alábbiak számítanak-e: reflux, vízszintesen nőtt bölcsességfogak (ebben a hónapban veszik ki őket), 2 hónapja tartó fülzúgás, illetve néha fájnak is, egy "csontkovács" kiropogtatta mindenemet, meg a csigolyáimat is tologatta (ez kb. másfél hónapja volt). A vasam szintje 4-es volt október végén. Üdvözlettel, Csenge

Válasz:

Kedves Csenge! Panaszait olvasva mindenképpen egy hanyag tartásból kialakult tünetegyüttesre gondolok. A jó hír az, hogy valószínűleg a tartást javító gyógytornával, egyéni gyógytornával, törzs és vállövi izmokat kezelő tornával a tünetek nagy része megszüntethető. Az a javaslatom, hogy vegyen részt egy gyógytorna foglalkozáson, ahol alaposan megnézzük, mi a kiinduló pont, és azzal elkezdünk dolgozni. Mivel szakmája rendkívül igénybe veszi a testét, főképp a felső törzset, karokat, elengedhetetlennek tartom, hogy foglalkozzon a felkészítésével, nehogy maradandó tünetei legyenek. Most még fiatal, változtathat! Ha szeretne egy találkozót, kérem egyeztessünk telefonon! Üdvözlettel: Pap Andrea, gyógytornász 06/20 426-3732 Pandera Gyógycentrum, Budapest, Hun utca 4/A

Hasonló kérdések

Scheuermann-kór

A "Scheuerman kór" valójában egy röntgen elváltozás, amely együttjár csigolyaelmozdulásokkal, helytelen csigolya/gerinc tartással. Jelentkezzen be ho...

Megnézem a a választ

Tarkófájdalom

A leírása alapján feltehetően az alsó nyaki csigolyák közti porckorong kinyomódás alakult ki a megerőltetés hatására, a tünetei nem "tűnnek nagyon kom...

Megnézem a a választ

Porckorongsérv - Mit tudnék tenni, hogy enyhüljön a fájdalmam?

idegsebészeten talán hamarabb kivizsgálják, fordulhat fájdalomklinikára is.

Megnézem a a választ

Szédülés nyaki csigolyától!

Ha már szedi ezeket a gyógyszereket , akkor már bizonyosan volt orvosnál a panaszával. az ilyen tipusu szédüléssel inkább a gégészeten foglalkoznak....

Megnézem a a választ

Nyaki borda

A nyaki borda műtéte csak extrém esetben indokolt, ma már nagyon ritkán végzik, speciális gyógytorna is van rá.

Megnézem a a választ

Tegye fel a kérdését!

Jelentkezzen szakértőnek!

Ismerje meg szakértőinket!