Orvos Válaszol

Szakértői adatlap

Szigeti Ildikó - Pszichológus

Szigeti Ildikó

23 kérdésre válaszolt

Kategóriái: gyereknevelés, párkapcsolat, menopauza, terhesség, meddőség

Szakterülete: gyereknevelés, párkapcsolat, menopauza, terhesség, meddőség, lelki krízishelyzetek, Önértékelési problémák

Kérdezek tőle

Bemutatkozás

Szigeti Ildikó vagyok, életvezetési tanácsadó, pszichológus és újságíró. Egy epizódszereplő a hozzám fordulók történetében. Nem több, de nem is kevesebb ennél.

Jellemzően „önkéntes” változtatások és kényszerű változások idején kérnek segítséget tőlem, vagyis a döntések meghozatalának terhét osztják meg velem. Divatos kifejezéssel ezeket a helyzeteket szokás válságoknak, kríziseknek nevezni.

Nem ígérek csodás és azonnali javulást, mindössze annyit garantálhatok, hogy a közösen kijelölt célokat (inkább előbb, semmint utóbb) elérjük. A többi az Ön személyes érdeme lesz!

Várom olyan „szkeptikusok” jelentkezését is, akiknek aggályai vannak úgy a pszichológia, mint a pszichológusok hatékonysága kapcsán. Értem, és megértem az ellenérzéseket. Mégis azt gondolom, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor szinte "megúszhatatlan", hogy félretegyük az elveinket és segítséget kérjünk.

Az alábbi esetekben fordulhat hozzám:

-  a párkapcsolatuk fordulóponthoz érkezett (nem feltétlenül mélypontra jutott) és tanácstalan a folytatást illetően

-  olyan döntéseknél (munkahelyváltás, költözés, kapcsolat), amelyekkel nem bírnak egyedül megbirkózni

-  életkori vagy élethelyzetben történt változásokhoz való alkalmazkodási nehézségekkel néz szembe (változókor, nyugdíj, gyermekvállalás, családtagok külföldre költözése, családi helyzetben bekövetkezett változás)

-  speciális szakterületem a közúti-, háztartási- avagy munkahelyi balesetek után – törvényszerűen – bekövetkező kellemetlen lelki állapot (poszttraumás stressz betegség, azaz PTSD) javítása, családtagok, hozzátartozók számára is

NÉVJEGY:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán 1996-ban általános pszichológusi diplomát, majd a Pedagógiai és Pszichológiai Karán tanácsadó szakpszichológusi képesítést szereztem, ez utóbbit krízis szakirányon.

Pályakezdőként tagja voltam a SOTE I. Gyermekklinika pszichológus csapatának, ahol megtanulhattam az egyéni és családterápiák technikái mellett a leginkább alkalmazható diagnosztikus eljárásokat.

Mesteremnek tekintem egykori főnökömet, Prof. Dr. Popper Pétert, akitől nemcsak a szakma alapjait tanulhattam meg, de azt az általános szakmai filozófiát is, hogy nincs mindenre megoldás, és mi, pszichológusok csupán arra vagyunk jók, hogy megmutassuk, mely helyzetek azok, amelyekben lehet és kell változtatni.

A specialitásommá vált PTSD-vel azt követően kezdtem el foglalkozni, miután súlyos balesetet szenvedtem. Kerestem segítséget, de nem találtam. Jobb híján – sok, meglévő technika ötvözésével – kimunkáltam a saját módszeremet, amellyel gyors és hatékony állapotjavulást próbálok elérni a hozzám fordulóknál.

Köszönöm, ha megtisztel a bizalmával!

Kérdezzen, hívjon, keressen bátran!

Telefonszámom: 06-20-411-79-04

HONLAP: https://pszichoszerviz.webnode.hu/

Telefon: 06 20 411 7904

E-mail: lelkemrajta@gmail.com

Magánrendelésem: Kék Madár Pszichoterápiás Rendelő

  1055 Budapest, Bihari János u. 18. (a Nyugati tér szomszédságában)

23 kérdésre válaszolt:

Szigeti Ildikó Pszichológus válasza

Mi a megoldás rá?

Kedves Anita! A párja reagálásának hátterében valószínűleg az áll, hogy nem érti, vajon miért pont most vetődött fel Önben a közös kassza szükségessége. Valóban, a pénzhez való viszony egy olyan kérdés, amelyet praktikus a kapcsolat elején tisztán látni. Erről nem kell külön beszélgetni, lényegében már az első randevúkon egyértelművé válhat. Sajnos azt tapasztalom, hogy az anyagiak számos esetben vertek éket egy-egy kapcsolatba, így érdemes az e körüli esetleges nézeteltéréseket, kérdéseket, netán problémákat mielőbb tisztázni. Azt javaslom tehát, hogy magyarázza el a párjának, hogy miért most és milyen apropóból gondolja fontosnak a közös kasszát. Az persze más kérdés és további "levelezést" igényel, hogy az erre való, esetleg lavina-indító reagálás már nem az anyagiakról, hanem az egyéni értékrendről, illetve annak különbözőségéről szól. Általánosan azonban úgy gondolom, a folyamatos kommunikáció a legnagyobb szakadékokat is képes áthidalni! Próbálja meg! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó krízistanácsadó szakpszichológus Honlap: http://pszichoszerviz.webnode.hu

Megnézem a kérdést

Szigeti Ildikó Pszichológus válasza

Miért sír fel éjszaka a 2 éves kislányom?

Kedves Zsuzsa! A levele alapján - bár sok információt tartalmaz - biztosat nem lehet állítani. A kicsik éjszakai felriadásának számos oka lehet. Valóban, az egyik leggyakoribb a környezetváltozás, illetve különböző szervi okok (betegség, fogzás, étel intolerancia). Azt tanácsolom, hogy első körben - ha ezt esetleg eddig nem tették meg - a gyermekorvossal kellene konzultálni, netán egy kivizsgálást kezdeményezni. Ezzel párhuzamban, illetve, ha az orvosi vizsgálat nem állapít meg szervi okokat, érdemes végiggondolni, vajon történt-e valami a családon belül, a család körül, ami megzavarhatja Nóri nyugalmát. Sokszor olyan apróságok is nyugtalaníthatják a kicsiket, amelyekre a felnőttek nem is gondolnának, legyen szó új fényekről, hangokról, megváltozott napi ritmusról. Ezektől függetlenül érdemes tudni, hogy ebben a korban a gyerekek fantáziája komolyan meglódul, gyakran keverik az elképzelt, álmukban szereplő lényeket, történeteket a valósággal. Könnyen meglehet, hogy a felriadásokat megelőzően volt egy ijesztő álma és az vissza-visszatér. Ha így van, ez előbb-utóbb alábbhagy majd, feltéve, ha nem történik olyan, ami felerősíti. Ajánlatos a saját életüket is átgondolni, pontosabban azt, hogy vajon Önök változtak-e valamit az elmúlt hónapokban. Netán valamiért feszültebbek-e, mint általában. A gyerekek ugyanis nagyon érzékeny szenzorokkal vannak ellátva, olyanokat is érzékelnek, amiket a felnőttek nem. Ezek az apró változások is meghúzódhatnak a háttérben. Érdemes lehet általában is sokat játszani, bábozni, rajzolgatni, firkálni a kislánnyal, és közben figyelni a reakcióit. Játék közben ugyanis oldottabb, olyanokat is kifejezésre juttat, amiről nem tud beszélni. Amennyiben ez a rendszeres éjszakai felriadás több hónap után sem múlik és az orvos sem talál betegségre utaló jelet, érdemes lehet felkeresni gyermekpszichológust! Amennyiben helyi szakembert keresnek és segítség kell, jelezzék! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó krízistanácsadó szakpszichológus http://gyerekpszichologus.hupont.hu

Megnézem a kérdést

Szigeti Ildikó Pszichológus válasza

Hogyan tartsam meg a kisbabát?

Kedves Kérdező! A leírtak alapján azt tanácsolom, hogy mielőbb forduljon pszichiáterhez a félelmeivel, szorongásával és a pánikbetegségével. Én pszichológusként nem javasolhatok és nem is írhatok fel gyógyszert, erre csak (!) szakorvos jogosult! Általánosan az a véleményem, hogy ha meg akarja tartani gyermekét, de tart a szülés előtti és az azt követő, esetleges rossz lelkiállapottól, a pszichiáternél jelezze, avagy pszichológus folyamatos segítségét kérje az elkövetkezendő hónapokban. Ha ugyanis a szándéka a gyermekvállalás kapcsán egyértelmű, egy hatékony pszichoterápia megfelelő keretet ad majd a közös életük elkezdéséhez és az esetleges későbbi gyermekvállaláshoz is. Érdemes lehet egy viszonylag új szakterület, az úgynevezett perinatális tanácsadó segítségét kérni. Ők olyan pszichológus végzettségű szakemberek, akik kifejezetten ezzel a területtel foglalkoznak, így hatékonyan tudnak segíteni a félelmei leküzdésében, mégpedig a magzatot esetleg veszélyeztető gyógyszerek nélkül! Kívánom, hogy mielőbb rendeződjön a helyzete! Üdvözlettel: Szigeti Ildikó, krízistanácsadó szakpszichológus

Megnézem a kérdést

Szigeti Ildikó Pszichológus válasza

Félelem leküzdése

Kedves Kérdező! A férje pszichiátriai kórképét nem említette, így csak sötétben tapogatózva próbálok válaszolni. Az Önben kialakult félelmet nem lehet és nem is kell elnyomni, mivel nem ok nélkül alakult ki. Első körben javaslom, hogy konzultáljon a férjét kezelő pszichiáterrel, jelezze felé a férje megváltozott viselkedését, reakcióit és kérje a tanácsát. Ha erre nincs mód, Ön keressen fel egy pszichiátert és mondja el a történteket. Erre azért van szükség, mert csak pszichiáter szakorvos (tehát nem pszichológus) tudja érdemben eldönteni, hogy a szokatlan reakciók összefüggésben vannak-e a férje alapbetegségével, illetve annak súlyosbodásával. Meglehet, hogy ez esetben változtatni kell a gyógyszerelésen. Ami pedig Önt illeti: az energiáját ne arra használja, hogy leküzdje a félelmét, mivel ez a félelem nagyon is helyén való érzés ebben a helyzetben. Gondolkodjon el inkább azon, hogy mekkora áldozatra kész ahhoz, hogy benne maradjon ebben a kapcsolatban, és mi az, amin tudna, akarna változtatni a férjével való viszonyában. Amennyiben a férje esetleges dühkitörései miatt nem meri vele átbeszélni a kapcsolatukat, célszerű volna a pszichiátriai szakvéleményt követően felkeresni egy családterapeutát. Ajánlani tudom Barát Katalint, aki egy személyben családterapeuta és pszichiáter! Általánosan azt tanácsolom, ne húzza az időt, mert az akár komolyabb problémákhoz is vezethet! Mielőbb radikális megoldást kell találnia, mert nem lehet és nem is kell tartósan félelemben élni! Ez Önmaga, a férje (aki vélhetően érzi az Ön aggódását), és a kapcsolatuk szempontjából sem ideális! Mindkettejük érdekében mihamarabb kérjen szakszerű segítséget (legyen szó orvosi vagy netán jogi segítségről)! Sajnálom, hogy nem szolgálhattam megnyugtató szavakkal! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó tanácsadó szakpszichológus

Megnézem a kérdést

Szigeti Ildikó Pszichológus válasza

Több, mint 4 hónapja együtt vagyunk, és még nem csókolt meg. Mit tegyek?

Kedves Friderika! Semmi oka a pesszimizmusra, paranoiára pedig végképp' nem! A barátja "passzivitásának" hátterében számtalan ok meghúzódhat, ezek között lehet persze az is, hogy fél és - bocsánat az őszinte szavakért - az is, hogy másként értelmezi az Önök kapcsolatát. Ne tipródjon tovább a kétségei között, mihamarabb kérdezzen rá arra, hogy a párja miként is látja, gondolja az Önök kapcsolatát. Könnyen meglehet, hogy ő "csak" barátként tekint Önre, míg Ön egészen más típusú érzelmeket táplál a párja iránt. Ezt mielőbb érdemes tisztázni, még akkor is, ha a válasza fájni fog! Őszintén remélem, hogy tévedek és valóban csak a félelem tartja vissza a párját! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó pszichológus, krízistanácsadó

Megnézem a kérdést

Szigeti Ildikó Pszichológus válasza

Alvási összeférhetetlenség?

Kedves Szandi! Nem is hiszi, mennyire fontos dologra kérdezett rá. Valóban, jól sejti, a legjobban működő, szerelemtől átitatott kapcsolatot is megmérgezheti, ha a felek életvitelében, szokásaiban markáns különbségek vannak. Ezek a különbségek az együttéléskor derülnek ki, és bizony sokszor hideg zuhanyként éri a szerelmeseket, amikor szembesülnek az efféle, lényegtelennek látszó különbséggel. Az alvási szokások általában kisgyermekkorban (sőt, egyes kutatók szerint már a magzati korban) kialakulnak. Automatikusan igazodunk szüleink, főként édesanyánk napi ritmusához. Megfigyelték, hogy a "bagoly" típusú szülők gyerekeit szinte lehetetlen korán az ágyba parancsolni, míg a "pacsirta" szülők csemetéinek szólni sem kell, hogy eljött az alvás ideje. Ez a viselkedésforma ugyan tanulható, ám - mivel kisgyermekkorban rögzült minta - nem, vagy csak nehezen változtatható. A napi bioritmust ugyan átmenetileg, egy-egy munka vagy utazás miatt fel lehet borítani, ám tartósan nem lehet áttervezni. Hosszasan lehetne erről értekezni, a lényeg azonban ennyiből is kitűnik. Azt tanácsolom a fentiek tükrében, hogy - ha valóban nagyon szeretik egymást - ne csupán beszéljenek róla, hanem dolgozzanak ki egy speciális "házirendet", amelyben mindketten megfogalmazzák az egyedi igényeiket (konkrétan, hogy nagyjából ki mikor kel és fekszik), és tartsák magukat ehhez! A legfontosabb, hogy mindketten egyforma súllyal képviseljék saját igényeiket és szükségleteiket, senki ne hozzon áldozatot a másikért! Általában idősebb korban szokás javasolni a külön alvást, ám ezt az Önök esetében már most is ki lehetne próbálni! Higgye el, nem a közös ágy szimbolizálja egyedül a kapcsolatuk működését! Ha úgy adódik, a bagoly és a pacsirta megtalálja az aktív közös órákat.... Tehát ne próbáljanak "összehangolódni" e téren, mert - gyanítható - nem fog sikerülni, viszont az e téren tapasztalt kudarc akár a kapcsolatuk minőségét is képes lehet rombolni. Biológiai törvényszerűségek helyett inkább olyan dolgokban gyakorolják az összecsiszolódást, amelyekben valóban fontos lehet az egyetértés! Sok sikert és nyugodt, jó éjszakákat kívánok! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó pszichológus, krízistanácsadó Bejelentkezés: 06-20-411-79-04

Megnézem a kérdést

Szigeti Ildikó Pszichológus válasza

Heteroszexuális vagyok, ugye?

Kedves Kérdező! Mindenek előtt megnyugtatom, sokan voltak/vannak hasonló helyzetben, nincs semmi rendkívüli abban, amit leírt. A nők iránti kíváncsisága, esetleges vágyfantáziák megjelenése azt jelzi, hogy még nem alakult ki egyértelműen a nemi identitása, legalábbis e téren még vannak rendezetlen kérdések Önben. A levele alapján azonban nehéz megállapítani, hogy az azonos neműekkel kapcsolatos kíváncsisága, az esetleges testi kapcsolattal összefüggő gondolatai hátterében pusztán a "tiltott gyümölcs izgalma", avagy a még labilis szexuális orientáció áll. Ennek kiderítéséhez érdemes szakember (pszichológus) segítségét kérni! Ez esetben viszont érdemes olyan szakembert keresni, aki nem átformálni/meggyógyítani akarja, hanem abban segít, hogy megértse, megismerje önmagát és elfogadja, elfogadtassa másokkal is valós énjét! Ha megrendül a bizalma az eredeti pszichológusában, haladéktalanul forduljon máshoz! Az alapján, amit leírt, nem feltételezem, hogy aggodalomra lenne oka. Az említett, az Ön számára ijesztőnek, undorítónak tartott gondolatok pusztán azzal is magyarázhatóak, hogy a párjával való szexuális kapcsolatától nem azt kapta, amit várt. Az persze kérdés lehet, hogy egy másik, talán e téren "jobb" férfinél keresi a megoldást, és miért inkább egy szép és vonzó nőnél. Azt javaslom, hogy ha a leírt gondolatok gyakran visszatérnek, és ezek zavarják, megijesztik, ne habozzon, kérjen szakszerű tanácsot! Ezeket a dilemmákat nem szabad a szőnyeg alá söpörni, mivel később sok és nagy károkat okozhatnak. És még valami: azt írta, hogy az "elvei azt diktálják, hogy ez helytelen".........Ez a társadalmi normák, a neveltetés eredménye, ami sokszor azt az ellentétes hatást fejti ki, hogy az emberek "csak azért is!" alapon azon gondolkodik, vajon mégis milyen volna, ha megpróbálná azt, ami ennyire tilos........Kizárólag ezért ne próbálja ki egy másik nővel! Csak akkor induljon ebbe az irányba, ha az ösztönei határozottan erre késztetik! Ha viszont így van, ne törődjön az előítéletekkel, az elveivel, engedjen az ösztönei parancsának, mert ha nem így tesz, előbb-utóbb a tartós színjáték megbosszulja magát, és így vagy úgy, a természet törvényei utat törnek maguknak! Tudom, nem azt a választ kapta, amit várt, de talán gondolatindítónak jó volt. Amennyiben önmagában nem jutott dűlőre, keressen bátran! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó pszichológus, krízistanácsadó Időpont egyeztetés: 06-20-411-79-04 Bővebben: http://lelkemrajta.hupont.hu

Megnézem a kérdést

Szigeti Ildikó Pszichológus válasza

Több van barátságnál?

Kedves Gyöngyi! Vékony jégre tévedt, és félő, hogy ha nem halad elég óvatosan és körültekintően, beszakad Ön alatt a jég. A férfi és nő közötti barátság olyan kérdés, ami a szakértőket és a laikusokat egyaránt megosztja. Alapból elképzelhető, hogy valóban egy olyan bizalmi viszony van a párja és a kolléganő között, ami annyira erős, hogy az Önök kapcsolata sem írhatta felül. A férfi-nő barátságnál azonban szinte mindig felvetődik az egyéb kapcsolati dimenziók lehetősége. Tapasztalataim szerint az igazi vegyes barátságok jellemzően akkor tudnak kialakulni és megmaradni, ha egyik fél sem érez többet vagy mást a másik iránt. Abban a percben, ha az egyik oldalról egy be nem teljesült vágyakozás van, előbb-utóbb más irányba tereli a barátságot. Gyakorta megesik, hogy olyan férfiak és nők között alakul ki barátság, ahol a szex, mint olyan, már nem kérdés, mivel - vagy már túl vannak rajta (megvan a tapasztalás, nincsenek szexfantáziák), vagy kölcsönösen nem tartják egymást vonzónak. Ez jellemzően akkor fordul elő tartósan, ha az egyik fél (vagy mindkettő) a saját neméhez vonzódik. Nem tudni, az Önök esetében mi lehet a valószínű, az viszont biztos, hogy a féltékenység - akár van alapja, akár nem - lassan, de biztosan elporlasztja a kapcsolatukat. Egy szerelemben, egy jól működő párkapcsolatban a bizalom a legtöbb, amit adhatunk a másiknak. Ha a párja érzi, tudja, hogy megbízik benne, hálás lesz Önhöz, és ezt a hálát az őszinteséggel fogja díjazni. Tehát mindenképpen lebeszélem arról, hogy féltékenységgel összefüggő gondolatait, félelmeit éreztesse a párjával, mert ezek az érzések könnyen önbeteljesítő jóslatként működhetnek! Amennyiben további kérdése, problémája van, keressen bátran! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó pszichológus, női krízistanácsadó Telefon: 06-20-411-79-04 Honlap: http://lelkelmrajta.hupont.hu

Megnézem a kérdést

Szigeti Ildikó Pszichológus válasza

Herevízsérv műtét előtt kisgyermekkel

Kedves Kérdező! Érthető az aggodalma, mint ahogy a kisfia félelme is indokolt. Mivel nem azonnali beavatkozásról van szó, ezért van idő a felkészülésre. Azt javaslom, hogy fokozatosan, lassan foglalkozzanak a témával, lehetőleg a gyerek értelmi és érzelmi intelligenciája fejlettségének függvényében. Játsszanak például orvososat, kórházasat, de mindig ügyeljen arra, hogy ne megrémítse a kisfiát a játékkal, hanem igyekezzen a "heppiend" irányába terelni ezeket a játékokat. Lassan és fokozatosan beszélgessenek arról, hogy néhány hét múlva szükség lesz arra, hogy ő pár napot a kórházban töltsön és Önök nagyon büszkék lesznek arra, ha ott segít majd a doktornéniknek, bácsiknak a munkájukban. Ezt nagyon fontos hangsúlyozni, ugyanis, ha a kisfiát rávezetik arra, hogy ő nem csupán passzív szenvedő alanya lesz egy orvosi beavatkozásnak, hanem aktív részese is lehet, ha ő úgy akarja (konkrétan "együttműködő" lesz), ez minden bizonnyal csökkenti majd a félelmét. Az "aktív szerep" kilátásba helyezése általánosan is szorongás-csökkentő, így arra kell törekedni, hogy a gyerek minél tudatosabban menjen a kórházba, ne "vigyék"! Néhányszor talán érdemes kívülről megnézni az épületet, ez is oldhatja a szorongását. Netán megéri, ha kérnek egy "konzultációs időpontot" a műtétet végző orvostól, kifejezetten azért, hogy a kisfia megismerje, kivel "kell majd együttműködni". Ha azt tapasztalja, hogy a gyerekben fokozódik az aggodalom a téma érintésekor, buzdítsa arra kicsit, hogy kérdezzen bátran és Ön próbáljon minden kérdésére a korának megfelelően felelni. Az orvosi ellátástól való félelem hátterében - nemcsak a gyerekeknél, a felnőtteknél is - az ismeretlentől való aggódás, szorongás áll. Sajnos ennél többet nem tehet. A kisfiával beszéljék meg, hogy vannak dolgok, amiket - bármennyire szeretnénk is - nem lehet elkerülni, így jobban járunk, ha megértjük, és segítünk abban, hogy minél hamarabb túl essünk a kellemetlenségeken! Mindenképpen hangsúlyozzák, hogy most aztán nagyon számítanak rá! Ha tudja, hogy most van valami, amiben megmutathatja, mennyire ügyes, "klassz srác", ő meg fogja mutatni! Sok sikert és gyors gyógyulást kívánok! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó pszichológus, családi krízistanácsadó Telefon: 06-20-411-79-04 Honlap: http://lelkemrajta.hupont.hu

Megnézem a kérdést

Szigeti Ildikó Pszichológus válasza

Akarat

Kedves Aggódó Szülő! A levelében szinte meg is válaszolta a kérdését. Mint írja, nemrégiben külföldre költöztek, ami Önöknek és a gyereknek egyaránt komoly traumát jelentett és jelent (még ha pozitív változást hozott az életükben a költözés). A kisfia - Önökhöz hasonlóan - szorongott a változás miatt, és ezt a szorongást valami módon kifejezésre juttatja, levezeti. Valószínűnek tűnik, hogy az akaratossága fokozódásának hátterében ez áll. Azt javaslom, hogy sokat beszélgessenek, játék közben, rajzolgatás, építőjáték kapcsán! Nagyon fontos, hogy partnerként beszéljen a kisfiával, avassa be őt a saját félelmeibe, aggodalmaiba is, bármennyire is furcsának tűnik. Ha ugyanis a gyerek megtapasztalja, hogy nemcsak ő van teli félelemmel, szorongással, hanem a szülei, a felnőttek is, ez a "sorsközösség" már önmagában enyhítheti a saját szorongását. Egy-egy őszinte, felnőttes beszélgetéssel azt adhatja a kisfia tudtára, hogy "nem az ő készülékében van a hiba", a felnőttek legalább olyan érzékenyek, hisztisek, akaratosak és szorongók, mint a gyerekek. Azzal, hogy ezekről őszintén beszél a gyerekkel, olyan bizalmi kapcsolat tud kialakulni Önök között, ami a későbbiekben hatványozottan megtérül. Említi, hogy a kisfia korábban is akaratos volt. Ezzel a legtöbb öt éves így van. Tudom, ez aligha nyugtatja meg, de tény, hogy a lelki fejlődés ezen stádiumán valamennyi gyerek átesik. Most próbálgatja saját cselekvőképességének és az Önök tűrőképességének a határait. A "hisztiknek" általában kétféle módon lehet elejét venni: egyrészt mindaddig, amíg nem tesz kárt önmagában vagy a környezetében, meg kell próbálni nem tudomást venni róla, másrészt - ha hagyja magát a kisfia - próbálja átölelni, babusgatni, megnyugtatni. Mindeközben igenis meg kell próbálni az észérveket ismételgetni, mert ha csak az állandó tiltást, tagadást, szidást érzékeli, de nem érti az okát, nem fog alábbhagyni ez a viselkedés. A testi fenyítésről - talán mondanom sem kell - mindenképpen lebeszélem, mert azzal hatalmas károkat okozhat a gyerek fejlődésében a viselkedésében és a későbbi kapcsolatai alakulásában! Azt hiszem, az Önök helyzetében a legfontosabb fogalom: a bizalom! Bízzon a kisfiában, higgye el, hogy ő nem "buta", csak kicsi! Sokkal több mindent megért a maga módján, mint azt a felnőttek hinnék! Sok erőt, türelmet kívánok! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó pszichológus, mediátor Bejelentkezés: 06-20-411-79-04 Honlap: http://permentes.hupont.hu

Megnézem a kérdést

Jelentkezzen szakértőnek!

Ismerje meg szakértőinket!

Tegye fel a kérdését!