Orvos Válaszol

Szakértői adatlap

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró

Tóth Gábor Ákos

35 kérdésre válaszolt

Kategóriái: pánikbetegség, szorongás, stressz, depresszió

Szakterülete: pánikbetegség, szorongás, stressz, depresszió

Bemutatkozás

 „Az 50+ negyvennél kezdődik”

Tóth Gábor Ákos

író, gyászterapeuta, anti-aging mental stylist

egyéni és csoportos konzultáció

Bejelentkezés: 06 30 964 2260

Ahogy telnek az évek, lassul a pörgés, lassul a tempó, s egyre többet morfondírozunk azon, honnan hová jutottunk. Kik voltak a társaink, s kiket vesztettünk már el, s ki lesz a következő, aki itt hagy bennünket? Az öregedés óhatatlanul felértékeli az időskor értékeit, kezdjük jobban megbecsülni saját öregeinket… ha még élnek. Megpróbálom megosztani mindazt a fájdalmasan megszerzett tapasztalatot, ami az engem ért tragikus esemény kapcsán megfogalmazódott bennem. Úgy gondolom, ez segíthet azoknak, akik hajlandók megállni a nagy rohanásban, és elgondolkozni a fel sem tett, vagy az eleddig elhessegetett kérdéseken.

Ha elmúltál negyven, és úgy érzed, kezedben tartod az életedet, kezdj el kételkedni ebben, mert valószínűleg a nagy önmegvalósításban elkövettél jó néhány hibát. Itt az alkalom, hogy korrigálj, mert később nem lesz rá lehetőséged: az öregség alattomosan magába süppeszt, mielőtt felocsúdnál.

Tóth Gábor Ákos szakirányú könyvei:

Elengedlek végre… Nézzünk szembe a halállal! (2010, Sanoma Budapest Kiadó, 168 p.)

Nézz szembe a koroddal! (2011, Sanoma Media Kiadó, 200 p.)

Családrobbanás (előkészületben)

Legutóbbi válaszai

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Erre a betegségre utaloak e a tüneteim ?

A szemeim éve állandóan viszketnek kivul belül,a külső szemhéjam ki is szarad es piros lesz a dörzsölésre.Nagyon rosszúl látok,többnyire pár méterre elmosodva látom az embereket..szinte nem ismerm fel.Közelről nem tudom elolvasni csak a közepes betűket azt is elmosodva.ha fehér felületre nézek hajszálakat uszkalva látok Jarok minden evben szemészeten,a viszketésre belülre Resat szem cseppet kaptam, kívülre Elocom krémet irtak fel.Eleinte csak májusban kezdődött..es elmult télen,masik evben már egész évben vol es van.telem is.Azt mondták allegia,pollenek.Akkor még 0,5ös szemüveget kaptam ugy mond az első olvasó szemüveg,de a szemeim nem betegek!!Mar egy évre rá emelkedett 1es.Ma már 2-2,5es,csak ezzel látok távolra közelre.Nagyon kell eroltetnem a nézést h ne folyón össze minden.Most megyek ujra szem vizsgálatra,mar nem tudom mit mondjak a szemöldököm felett is viszket. Kivűl ,belül Folyamatosan télen nyáron viszket,eg,könnyezik is.Kérem az elmondottak alapján segitsen nekem benne vagyok e ebben az ön által leírásában kategóriában...hogy csak allergia e vagy több és hogy lehetne kezelni,egyáltalán lehet e. Tisztelettel előre is köszönöm a válaszát! Üdv.Marika

Válasz:

Kedves Marika! Nem az én területem, de kérdezem: laborvizsgálata mit mutat? Cukorbetegség nem állhat fenn?
Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

HIV pozitív lennék?

Tisztelt doktornő! Megérkezett a leletem,ami negatív! Mivel anonim,és csak a jelszót kellett megadni,szeretném megkérdezni,hogy ez hogy is működik? össze nem cserélhették vagy ha mondjuk másnak is ugyan ez a jelszava? ál negativitás lehetséges? periósusos ablakon tul lehet már 6 hét? mennyire biztos Elisa bioMérieux módszerével? Nagyon szépen köszönöm válaszát! Tisztelettel :Aggodalmaskodó

Válasz:

Sajnos, ebben nem tudok segíteni. Magánemberként azt gondolom, nem árt rákérdezni, vagy újra elvégeztetni a vizsgálatot.
Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Indulatkezelés?

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 22 éves egyetemista lány vagyok, és egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, amely igazándiból már gyerekkorom óta bennem van. Boldog, kiegyensúlyozott embernek tekintem magam, s az esetek 99 %-ban minden rendben is van. Lobbanékony természetemnek köszönhetően azonban már óvodás koromtól kezdve gyorsan dühbe tudok gurulni, akár apróságokon is. Ezek a kiborulások azonban alig 1-2 percesek, vagy még rövidebbek. Ami viszont rettenetesen tud bosszantani, az a provokálás. Ha valaki rákontráz az idegességemre. Néha előfordul, hogy az otthoni kiborulásaim alkalmával (főleg, ha még rá is cukkolnak), torkom szakadtából kiabálok és úgy csapkodom (akár többször is, teljes erőből) az ajtókat, hogy utána lila a kezem. Ez persze szélsőséges eset és nem mondható mindennaposnak, s ha előfordul, akkor is csak otthon és akkor is csak a szűk családom körében. Tehát a barátaimmal, a párommal vagy esetleg egyéb ismerőseimmel sosem fordul elő ilyen vehemenciával. A családommal egyébiránt nagyon jó a viszonyom, mindig is jó volt, de ezeknél a ritka dührohamoknál egyszerűen képtelen vagyok kontrollálni magam. Minek köszönhető vajon ez? Temperamentumból fakadó kérdés vagy neveltetésbeli zökkenő? Köszönöm a válaszát!

Válasz:

Kedves Kérdező! Úgy tűnik, hogy egyelőre jól kezeli ezeket a dührohamokat, ám ettől még az igazi kiváltó okok (nem a rákontrázás, nem a cukkolás) rejtve maradnak. Az mindenképpen fegyelmezett életvezetésre utal, hogy ha úgy dönt, akkor kontroll alatt tudja tartani az indulatait. Felvetődik persze a kérdés, miért éppen a szűk családi kört "tünteti ki" a jelenetekkel. Hasonló esetekből kiindulva azt gondolom, hogy amolyan "elegem van abból, hogy ilyen jó kislány vagyok" feszültség lappanghatott Önben már korábban is. Talán túlságosan is meg akart felelni a szüleinek, majd a tágabb környezetnek, miközben igazából ezt szégyelli maga előtt. De a megfelelési kényszer már annyira beleivódott, hogy ettől nem tud szabadulni, s a feszültség csak nő. Sajnos, ennek a levét mindig a legközelebbi hozzátartozók szívják meg, esetében a szülei. Végiggondolta már, hogy mi lehet az az életében, amiért őket hibáztatja? Lehetséges lenne, hogy az Ön által említett jó viszony mögött valamilyen rejtett feszültség lappang? Nekem úgy tűnik, mintha az Ön kiegyensúlyozottsága igazából egy viselkedési forma, ez külső burok, miközben belül ki akar törni egy rosszabbik én (akit ráadásul nyilván szégyell is). Azt javaslom tehát, hogy lazítson a túlzott fegyelmezettségén, a jó kislány szerepén, kicsit engedje el magát az élet minden területén, és ne akarjon mindenáron megfelelni a külső elvárásoknak. Leginkább pedig üljön le a szüleivel, és beszélgessenek a gyerekkoráról, hátha felbukkan a problémák gyökere...
Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Van még értelme?

Kedves Doktornő / Úr! Párommal 3 évvel ezelőtt ismerkedtem meg. Első látásra szerelem. Ő nagyon súlyos depresszióban szenvedett már akkor is és azóta is. Megismerkedésünk óta hiteget, hogy változni szeretne és boldog, nyugodt életet velem, de viselkedése és állapota szerintem csak egyre rosszabb. Egyszerűen életképtelen a viselkedése, cselekedetei, gondolatai. De hiába gondolom így, én nagyon szeretem őt, és amióta csak megismertem, lassan már az összes irodalmat átrágtam, hogyan viselkedjek vele, hogyan közelítsek és hogyan segítsem, hogy támogatni tudjam a minél előbbi gyógyulását. 3 éve elfogadó, megértő, türelmes és támogató vagyok minden szinten, óriási akaraterővel és szeretettel, de úgy érzem most jött el az idő, hogy nem bírom tovább. Talán azért, mert egy ici-pici javulást sem látok, sőt egyre csak rosszabbodik a helyzet, és már személyem irányában is állandósult negatív kritikát kell türelemmel, megértéssel és "mosollyal" elviselnem. Semmiben sem kitartó, semmit se visz véghez, akármennyire is támogatom minden ötletét, gondolatát, lesem minden kívánságát. Együtt próbálunk ki mindent, közösen vesszük fel a kapcsolatot mindig egy újabb pszichiáterrel, terápiával... (mivel 3 hét után mindenki "hülye" neki és otthagyja). A párom számára mindenki bolond, rosszul látja, gondolja, éli meg az életet, csak ő nem és közben csodálkozik, hogy miért nem megy neki semmi. Abban szeretném a tanácsát kérni, mint szakértő, hogy érdemes-e még minden maradék kis erőm összeszednem és továbbra is kitartóan várnom, reménykednem a gyógyulásában? Vagy minden jel arra utal, hogy ő nem akarja igazán a változást és muszáj lesz valahogy beletörődnöm abba, hogy meg kell szakítanom a kapcsolatot vele? Csak én érzem rosszul, hogy 3 év alatt, ekkora erőfeszítéssel, amit bele tettem ebbe a kapcsolatba, már rég, legalább valami aprócska pozitív változásnak legalább a jelét kéne érzékelnem? Köszönöm és üdvözlettel: O. Victoria

Válasz:

Kedves Kérdező! Akárhogy is nézzük, nagyon hasonlatos a helyzet a gyermekéért rajongó anyuka, és az elkényeztetett gyerek esetéhez. Sajnos a párja akarva-akaratlanul visszaél azzal a rengeteg érzelmi "befektetéssel", amit Ön az érdekében felvonultat. Igazából egy picit Ön is hibás, hiszen egy olyan védőburkot vont a párja köré, amiből ő már nem akar kilépni. Ön pedig nem akarja maga előtt beismerni, hogy egy "csakazértismegmutatomavilágnak" mókuskerék rabja, ahol a szerelem keveredik a szánalommal, illetve saját magát érzi gonosznak, ha most megvonná a párjától ezt az óvó együttérzést. Sajnos, azt kell mondanom, hogy önálló teljesítmény nélkül a párja sosem fog kievickélni ebből a helyzetből. Tudom, egy szakítás felemlegetése kvázi végzetes összeomlást idézhet elő benne, ezért azt javaslom, beszéljék meg, hogy egy időre szüneteltessék a kapcsolatukat, különben Ön betegszik ebbe bele. És lássuk, vajon mire képes a párja azért, hogy Ön boldog legyen?!
Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Tömegiszony?

Tisztelt Doktornő. Én egy 39 éves nő vagyok. Kb. egy hónapja észlelem magamon, hogy valami nincs rendben... Ha nagyobb bevásárlásra indulok, és várnom kell a kasszánál, elkezdek szédülni, remeg a lábam, izzadás tör rám. Én tömegiszonyra gondolok, de fogalmam sincs, mit tehetnék. Nem szeretnék gyógyszereken élni, szeretném megoldani ezt a problémát az ön segítségével. Kerüljem a tömeget vagy épp az ellenkezőjét tegyem? Szeretnék úgy élni, mint más emberek... Köszönöm válaszát!

Válasz:

Azt gondolom, ez általánosabb probléma: valószínűleg az akadályoztatás, a lassúbb haladás nem passzol az ön úgymond izgágább habitusához, véleményem szerint egy kicsit túl van pörögve, s ha ezt a környezete nem veszi át, rosszul érzi magát abban a közegben. Szerintem semmi esetre sem szabad visszavonulni, viszont próbáljon úgy gondolni magára, mintha egy láthatatlan burok venné körül, ami védettséget, nyugalmat biztosít a számára, nincs hajsza, nincs megfelelés - kvázi a környezetének kell "körbeudvarolni" magát, mint valami értékes "vendéget"...
Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Depis vagyok?

Jó napot kívánok! Az a problémám, hogy sokat sírok ok nélkül, néha megvágom magam, mert úgy gondolom megérdemlem, és szedek gyógynövény hatású nyugtatót és nyugtató teát, és ha egyedül vagyok és nem figyelnek rám, nem akarok létezni sem. Régebben, az első nagy szerelem után, szedtem Frontint elég durva adagban, és felvágtam az ereimet többször is. Ma nem vágom fel, csak kisebb karcolásokat vágok magamon, talán visszaestem? De boldog párkapcsolatban élek, és törődnek is velem néha, de mi a baj forrása?

Válasz:

Valószínűleg azt gondolja, hogy nem elég fontos a környezete számára. Ez ellen egy dolgot tehet: felértékeli maga számára a közvetlen környezetében élőket. Igyekezzen többet foglalkozni velük (ne csak felszínesen), figyeljen oda jobban a problémáikra, mutatkozzon segítőkésznek, szóval kicsit "anyáskodjon" velük. A visszajelzés olyan örömforrás lesz, ami felülírja a vagdosást. :-)
Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Családi konfliktusok

Megoldást szeretnék találni a következő problémára: Anyósom elég önérzetes nő, ha egyszer valaki bántotta, akkor soha többé nem bocsájt meg neki. Férjem exfeleségét is utálja és az unokáját is ezért utálja, soha nem látta még a gyermeket és nem ismeri el unokájának. Most a férjem fiútestvérének, gyermeke lesz egy olyan nőtől, akit anyósom szintén utál, össze vannak végérvényesen veszve és anyósom szintén nem akarja elismerni a még meg sem született unokáját. A helyzetet bonyolítja, hogy ezzel a nővel anyósomék közvetlen szomszédok egy társasházban. Még nagyobb baj, hogy anyósom depressziós beteg, de gyógyszert szed és jól van. Csak sajnos nagyon határozott nő és sok emberrel rosszban van, viszont sok ember szereti is. Én is nagyon szeretem anyósomat, barátnőmnek tekintem. Engem azért szeret anyósom, mert egy szerény, jóravaló nő vagyok, kezdetektől fogva jóban vagyunk. Javasolnám neki, hogy menjen el pszichológushoz, de tudom, hogy a pszichológus nem ad neki tanácsot, mert dönteni neki kell és a pszichológus abban fogja majd támogatni, ahogyan dönt. Azt szeretném, ha megváltozna a hozzáállása a "menyeivel" kapcsolatban, de sajnos ez gyakorlatilag lehetetlen. Szeretném ha férjem gyermekét elismerné és a születedő unokáját is. Mit tudna nekem tanácsolni? Én sajnos nem vagyok olyan bátor, hogy megmondjam neki a véleményemet arról, hogy nem helyesen cselekszik, mert nem akarom, hogy rám is megharagudjon. Sajnos senkire nem hallgat. Az is igaz, hogy a "menyeit" senki nem szereti, utálatos nők. A férjem exe roma származású, nagyszájú egy nő, a sógorom barátnője pedig egy krónikus hazudozó - anyósom szerint. Mit tegyek? Mit javasol?

Válasz:

Kedves Kérdező! Ismerős ez a típus, aki biztos kézzel dirigálja a családot. Ami a mai érték vesztett világban nagyon jó, mert nyilván kontinuitást jelent a hagyományos normák felé. Az is biztos, hogy az anyósa szenved ettől a helyzettől, mert így nem kerek számára a világ. Sajnos tapasztalatom szerint az ilyen emberek nem tudnak leállni, ha netán ideális lenne a családi miliő, akkor is keresne rajta javítani valót. Másrészt, mint tudjuk, kettőn áll a vásár, a menyek érezhetően felvették a kesztyűt - pedig semmi másról nincs szó, mint értelmetlen, óvodás szintű kinél legyen az utolsó szó... Nem gondolom, hogy ön, mint kvázi külső beavatkozó, ezen a helyzeten érdemben változtatni tudna. Pláne nem direktben. Ráadásul, gondoljon bele, mit változtat a lényegen, hogy a gyereket nem ismeri el unokájának? Csak magától von meg olyan élményeket, amikre normális mentalitású emberek vágyakoznak. Igazából bünteti magát, ezért aztán felmerül a kérdés: vajon miért. Feltételezhetően történt valami az életében, amitől ilyen kérges, szikár és kemény lett. Nyilván nem így született. Ha - szakember segítségével - erre a miértre fény derül, ha ezzel szembe tudna nézni, le tudna vele számolni, véleményem szerint nyitottabb lenne önök felé. De persze ha önt kedveli, óvatosan azért terelhetné úgy a beszélgetést, hogy kibukjon belőle ez a múltbéli sérelem, bűn vagy egyéb trauma.
Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Pánikbetegség - Mit tegyek?

Kedves Doktornő! Segítséget szeretnék kérni! Párommal 5 éve élek együtt, voltak kisebb-nagyobb problémáink, eddig mindig sikerült megoldani, de most félek hogy nem. Külföldön dolgozik, legutóbbi itthonléte folyamán még a jövőnket terveztük, majd kiment, nem nagyon akart velem beszélni, végül egyáltalán nem jelentkezett majd közölte, ő már nem szeret és nem akar velem lenni. Ez nagyon lesokkolt, sajnos pánikbeteg vagyok,amire gyógyszereket nem szedek szeretnék meggyógyulni, de enélkül az ember nélkül nem megy, mert ő a mindenem, úgy érzem egyedül maradtam, a barátaimat is eldobtam érte, a szüleimmel nem tudok semmit megbeszélni, nincs munkám, pénzem, nem tudok munkát keresni mert az utcára nem szívesen megyek egyedül, főleg nem gyalog, mert rosszul leszek, esetleg autóval de nincs senki mellettem. Mikor ő itthon volt vagy kint mikor kint éltem vele egy ideig, akkor lényegesen jobban éreztem magam, szükségem van rá, nem tudom mit tegyek, a öngyilkosság sokszor megfordul a fejemben. teljesen elvesztettem önmagam, nem találok megoldást. nincs kedvem élni nélküle, és a pánikbetegség is eluralkodik rajtam. egyedül maradtam teljesen, rettegek, nem tudok se ebből se a betegségből kilábalni. folyamatosan rosszul érzem magam, sírok, feszült vagyok, étvágytalan, nem alszom, pörögnek a gondolataim egyfolytában, úgy érzem átvert aki éltetett. kérem segítsen, teljesen tanácstalan vagyok, egyszerűen nem tudom magam összeszedni.előre is köszönöm a választ

Válasz:

Kedves Nikolett! Ön 18 éves - ezek szerint 13 éves kora óta él együtt a párjával? -, de a soraiból az tűnik ki, hogy igazából az a fajta biztonság és támasz hiányzik, amit ilyen korban még a szülők is adni tudnak. Belátom, akár konfliktusok, és kompromisszumok árán, de ha leülne velük és őszintén elmondaná a problémáit, ők talán át tudják segíteni a nehéz időszakon. A barátokat is vissza lehet kapni, ha ezt ön valóban akarja. Nézzen körül a környezetében, ki az, akinek szüksége van önre, mert még önnél is rosszabbul megy a sora. Vele barátkozzon, tegye magát fontossá, szerethetővé. Kevesebbet foglalkozzon a maga szerencsétlenségével, higgye el, a párja is csak azzal él vissza most, hogy túlságosan függött tőle. Kérem, nőjön fel végre, itt az ideje!
Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Állandó félelem

Tisztelt Tóth Gábor Ákos! Először is köszönöm válaszát nemrég írtam azbeszt félelem címmel, én Erdélyből írok 50 éves vagyok. Ön kérdezte miért pont az azbeszttől félek, azért mert a barátnőm édesapja építkezésben dolgozott és azbesztbelégzés miatt mellhártyarákot kapott. Tudjuk, hogy a mellhártyarák egyedüli oka az azbesztbelégzés, én egyszer láttam a beteget, de olyan szörnyű félelem és rettegés alakult ki bennem mindjárt egy éve, hogy 20 kilót lefogytam és ebben az évben még olyan nap nem volt, hogy ne szorongjak és sírjak. A problémám az, hogy én is sokszor lélegeztem be azbesztet, voltam tüdőgyógyásznál aki azt mondta van akinél kialakul és van akinél nem. Én már sok éve háztartásbeli vagyok és van időm ezen rágódni, természetesen voltam pszichiáternél, de nem nagyon tudok szedni antidepresszánsokat nálam csak a mellékhatások jelentkeznek. Voltam pszichológusoknál is akik azt mondták olyan vagyok mint a beton minden lepereg rólam, most az anyagi helyzetem miatt nem tudok menni egyhamar pszichológushoz. Valahogy evvel a kialakul vagy nem alakul ki dologgal úgy érzem magam mintha Damoklesz kardja lenne a fejem felett. Én mindenfele ráktól rettegek, de most talán a legjobban ettől az azbesztes dologtól. Van egy idős édesanyám aki nagyon beteg vastagbélrák májáttéttel szerencsére nincsenek fájdalmai, de tudom hogy nemsokára el fogom veszíteni. Mindenki mondja, hogy készüljek fel de én nem tudok, mióta van ez a szorongásos depresszióm valahogy képtelen vagyok elfogadni a halál gondolatát. Sok szenvedést okoz ez nekem. A pszichiáter azt mondta, hogy tudatalattiból jön nekem a halalfélelem, egy Doktornő azt írta nekem, hogy evvel az erős szorongással bevonzom magamnak a bajt mert gyengítem az immunrendszerem, ez még jobban megijeszt! Nagyon reménytelennek látom a jövőmet, és félek a szenvedéstől, félek édesanyám elvesztésétől, szóval én egész nap csak félek, csaladtagjaim nagyon szeretnek engem, de már elfogyott a türelmük. Ön mit tudna nekem tanácsolni? Hajnalka

Válasz:

Kedves Kérdező! Mondhatnám azt, hogy a családtagjai, az édesanyja miatt emberelje meg magát, de úgy látom, az ön félelme ezeken az érveken már túlnőtt. Két dolgot kérdeznék: - ha repülőn utazna, és a gép elkezdene zuhanni, mit érezne? - szokott-e örülni dolgoknak az életben? Előre meg is válaszolom, de az ön válaszát is várom. Zuhanó repülőgépen minden normális ember retteg a haláltól. Ha ön az ellenkezőjét állítja, próbálja ki. Az az igazi félelem. A pici dolgoknak való örülésre nevelhetjük, rászoktathatjuk magunkat. Apró kis fizikai örömök, egy saját készítésű süti, amit anyuka is kedvel, egy meleg fürdő a kádban egy pohár finom borocskával... az ember máris királynak érzi magát. Mikor nézett utoljára régi fényképeket? Azok is visszahozzák a jót a múltból, és az ilyen emlékek felébresztik az emberben a vágyat azok újraélésére. Gondoljon arra is, hány meg hány ember fagyoskodik most az utcán, és vágyakozik arra a fűtött szobára, ahol ön melegben és biztonságban él. Magyarán becsülje meg, amije van és szeresse önmagát.
Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Pánik rohamok! Mit lehet ez ellen tenni?

Félek kiskorom óta a sötétben, rettegek hogy valami rossz történik a szeretteimmel, 3 éve bebizonyosodott, hogy pánikbeteg vagyok (Clonazepam Audentszedem ha mennem kell emberek közé 1 tablettát) és félek a rohamoktól így hát nem szívesen megyek sehova már sokszor annyira stresszesnek és feszültnek érzem magam, hogy megfordult már a fejemben, hogy szeretnék meghalni az egésznek véget vessek végre. Hol kezdjek hozzá? Mit lehet ez ellen tenni? Szeretem a kisfiam és a párom, de egyre kevesebb akaraterőm és hitem maradt. :-(

Válasz:

Kedves Kérdező! Az utolsó mondatát fűzném tovább, ahol azt írja, hogy szereti a kisfiát és a párját. Ez talán elegendő ok arra, hogy összegyűjtse az erejét, hogy felkeltsen magában egy olyan hitet, ami felülírja a pánikbetegséget. A gyógyszer ugyanis szinten tartja, de nem oldja meg az alapproblémát - tüneti kezelésnek mondható. Gondoljunk el egy végletes eseményt: otthon ül, teli feszültséggel és az ablakon túl azt látja, hogy a szemközti lakásban tűz van. Gondolom - minden saját problémája ellenére - első dolga az, hogy felkapja a mobilját és hívja a tűzoltókat. Ez egy ösztönös cselekvés, de ha ezt a reakciót mesterségesen kiváltjuk, olyan, mint egy tréning. Röviden: gondolja el, hogy ha kilép az utcára, bármikor előfordulhat olyan szituáció, amikor a maga segítségére lesz szükség. Ha éppen nem lesz ott, akkor persze segít más, de gondoljon bele az első példatörténetbe: amikor látja, hogy a tűzoltók kimenekítették a veszélyben lévő családot, magának eszébe jutott volna saját magával, a stresszel foglalkozni? Talán valami örömöt, elégedettséget érezne, amit úgy hívunk, hogy fontosságtudat. Magára szüksége van a társadalomnak, a családjának, az aktív jelenlétét igénylik, mert vannak helyzetek, amikor csak magára számíthatnak.
Megnézem a kérdést

Összes kérdés

Jelentkezzen szakértőnek!

Ismerje meg szakértőinket!

Tegye fel a kérdését!