Orvos Válaszol

Gyereknevelés kategória

Bakos Mária

Bakos Mária (védőnő) válasza
a Mi lehet a baj a kisfiammal? kérdésre

Mi lehet a baj a kisfiammal?

Üdvözlöm! 3,5 éves kisfiam miatt fordulok Önhöz. Kiscsoportos, januárban kezdte az óvodát. 1 hónapnyi ovi után azzal fogadott az óvónő, h nevelési tanácsadóba kell vinni a kisfiunkat, mert nagyon aktív, állandó felügyeletet igényel, amolyan "egyemberes"(a csapokat, szekrényeket szereli), és olyan elvont (?!, erre példát nem mondott). fogadóórára hívott következő hétre megbeszélni a részleteket, majd következő héten azt mondta,h nem kell mennünk sehová, csak az a nap volt kiugró. ezt követően sokszor érdeklődtem, mondták,h sokat javult, bár sokszor ingerlékeny, durva, odacsap társainak, de továbbra sem bírja a kötelező programokat, kötöttségeket. itthon előfordul,h nem fogad szót, de alapvetően jól viselkedik, megcsinál mindent, amit kérünk, de figyelmét nehéz 5 percnél tovább lekötni játékkal (mesét a tv-ben képes akár 1,5-2 óráig is nyugodtan végignézni). sokszor előfordul, h pl gyurmázás, festés közben elutasítja a segítséget, tanítást, ellöki a kezemet. korábban a meseolvasás nem kötötte le, most egy jó hónapja ő kéri és hallgatja is türelemmel esténként. szombaton volt az évzáró ünnepségük a csoportban, ahonnan sajnos nagyon rossz élménnyel távoztam. gyakorlatilag az első 5 perc után a fiam inaktív volt, az összes többi gyerek mondókázott, énekelt, akíivan részt vett. kisfiam még 1-2 szer visszakapcsolódott, de a vége felé már felállt, elment könyvért, azt nézegette, hozzám beszélt. kérdezném,h mit javasol, hová vigyem vizsgálatra, fejlesztésre? Ön szerint mit rontottam el, mire kellene figyelnem, h legalább az iskoláig "beérjen". nagy reményekkel várom válaszát! Köszönettel:K. Enikő

Válasz:

Kedves Enikő! Szerintem nem kellene aggódnia, kicsit furcsálom az ovónőt. Beszoktató gyereknél mit várható1 hónap után? Ha nagyon nyugodt, szótfogadó új helyzetben az nem gyanús? Szereplés? A társai mennyivel régebben járnak övödába? Lehet rosszul tudom, de a kicsi csoportban nincs kötelező, érdeklódés feltkeltés van. Iskola még messze, ne görcsöljön ne gyötörje, engedje játszani, kevés foglakozást. Természetesen a verekedésről próbálja leszoktatni. Játékos feladatoakt keressen a neten, fejlesztő könyveket talál boltokban, ( festés akár újjal, homokozás, sutés közben "gyurmázni" a tésztáből valkotni stb. Kérem számoljon be nyár végén mit tapasztalt. Üdv BAkos Mária

Hasonló kérdések

Óvodai beszoktatás

Kedves Anna, az teljesen egyéni, hogy melyik gyermek hogyan éli meg az elszakadást. Szeptemberig az új helyen, a játszótéren még lesz idejük ismerked...

Megnézem a a választ

Gyereknevelés

Kedves Édesanya! A gyermekei kamaszkorúak ugyan, de ez nem mentség arra, hogy ebben a kölcsönös megnemértés hangulatban élnek egymással. Mint írja, a...

Megnézem a a választ

Hiperaktív gyerek

Kedves Beus, 4-5 alkalom várhatóan szükséges, ezen kívül pedig a gyerkőcnek tanítok összehangoló, mozgásos házi feladatokat, amit otthon naponta 1-2-...

Megnézem a a választ

Maya

Kedves Anyuka! Levelét olvasva olyan érzésem lett mintha egy lényegesen idősebb gyerekről beszélgetnénk. Egy két éves gyermektől még nem sok minden v...

Megnézem a a választ

Gyemek

Kedves Kérdező! Csupán 18 éven felüliek problémáival foglalkozom. Javasolom, hogy forduljon a kérdéssel házi gyermekorvosukhoz. Üdvözlettel, dr R....

Megnézem a a választ

Tegye fel a kérdését!

Jelentkezzen szakértőnek!

Ismerje meg szakértőinket!