Orvos Válaszol

Szakértői adatlap

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró

53 kérdésre válaszolt

Kategóriái: pánikbetegség, szorongás, stressz, depresszió

Szakterülete: pánikbetegség, szorongás, stressz, depresszió

Bemutatkozás

„Az 50+ negyvennél kezdődik”

Tóth Gábor Ákos

író, gyászterapeuta, anti-aging mental stylist

egyéni és csoportos konzultáció

Bejelentkezés: 06 30 964 2260

Ahogy telnek az évek, lassul a pörgés, lassul a tempó, s egyre többet morfondírozunk azon, honnan hová jutottunk. Kik voltak a társaink, s kiket vesztettünk már el, s ki lesz a következő, aki itt hagy bennünket? Az öregedés óhatatlanul felértékeli az időskor értékeit, kezdjük jobban megbecsülni saját öregeinket… ha még élnek. Megpróbálom megosztani mindazt a fájdalmasan megszerzett tapasztalatot, ami az engem ért tragikus esemény kapcsán megfogalmazódott bennem. Úgy gondolom, ez segíthet azoknak, akik hajlandók megállni a nagy rohanásban, és elgondolkozni a fel sem tett, vagy az eleddig elhessegetett kérdéseken.

Ha elmúltál negyven, és úgy érzed, kezedben tartod az életedet, kezdj el kételkedni ebben, mert valószínűleg a nagy önmegvalósításban elkövettél jó néhány hibát. Itt az alkalom, hogy korrigálj, mert később nem lesz rá lehetőséged: az öregség alattomosan magába süppeszt, mielőtt felocsúdnál.

Tóth Gábor Ákos szakirányú könyvei:

Elengedlek végre… Nézzünk szembe a halállal! (2010, Sanoma Budapest Kiadó, 168 p.)

Nézz szembe a koroddal! (2011, Sanoma Media Kiadó, 200 p.)

Családrobbanás (előkészületben)

Legutóbbi válaszai

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Miért vonzom be a balszerencsét?

Szép napot!

Az utóbbi időben nagyon sok negativ dolog történt meg velem, amit egyre nehezebben birok elviselni. Ebben az évben kezdődtek komolyabban, bár ezeken kivűl is elég sok rossz történt;

Márciusban szinte kirúgtak a munkahelyemről próbaidő lejárta után, konkrét magyarázat nélkül. Azzal indokolt az irodavezető, hogy olyanok jutottak a fülébe, ami miatt nem akar már velem dolgozni. Olyan szerződést iratott velem alá, és olyan volt az indok, amit ha tovább vittem volna, szerintem nem szabályok szerint történtek. Beszéltem volt kollégákkal, és ők sem tudtak pontosat, vagy ha ők kérdezték az irodavezetőt, mindig mást mondott. Bár előtte is éreztem, hogy valami baja van velem. Én ott jóban maradtam az emberekkel, és ugyan azokat műveli ott egy lánnyal, amiket velem, és már nincsenek is jóban. Egyszerűen nem tudom elképzelni mi volt ennek az oka. A szerződést is azért irtam alá, mert el akartam onnan tűnni, megalázva éreztem magam. Ezt nagyon nehéz volt feldolgoznom. Ezután visszamentem kereskedelembe dolgozni, ahol diákként voltam, ott szerettem lenni az emberek miatt, mai napig ott vagyok. De ott is nehezen birom, 12 órán keresztül fizikai és szellemi munka, egy csicsának érzem magam. sajnos nagyon sok a rossz indulatú ember, ráadásul a fizetés sem túl jó...

Október végén bele tolattak a kocsimba, ebben az időszakban két munkahelyem is lett, a kocsim szinte nélkülözhetetlen volt. az is megviselt, másfél hónap volt mire visszakaptam a kocsim. Ezzel egy időben elkaptam az új páromtól - akivel egyébként boldogan élünk jelenleg, nem volt megcsalás, ő az előttem lévő partnerétől szedte össze- a szemölcsös nemi betegséget, -aminek nem jut eszembe a neve ahogy irok- most próbálok túl lenni rajta. Ahogy elhoztam a kocsit, beletolattam egy nőbe... nem lett nagy kár, festék jött le, itt az előzővel ellentétben én vagyok a hibás, vállaltam is a felelősséget. Lehet nem nagy dolog, de november végén eltűnt a telefonom; nem csak az emlékek vesztek oda, hanem fontos telefonszámok, adatok, a sulimmal kapcsolatos anyagok(suli miatt még diákhitelt vettem is fel), internetbank. Mire visszamentem, eltulajdonitották, voltam a rendőrségen, polgármesteri hivatalban, okmányiroda, városgondnokság, még a BKK-n is érdeklődtem. Ma meg... átvertek az egyik munkahelyemen 115 ezer forinttal, saját pénzem is ven benne. Buta voltam, de olyan hitelesen adta elő magát a nő, olyanokat tudott a főnökömről, hogy elhittem. Most rohangáltam rendőrségi feljelentés miatt. Egész nap sirtam. Nem tudom, hogy lehettem ilyen buta. Mindemellett 2 barátnőmmel és egy barátommal is összevesztem, mert beléjük fáradtam.

Itt vagyok, pénztelenül, fáradtan, betegen, nincs időm semmire, úgy érzem felesleges minden amit csinálok. 2019-ben depresszióval kerültem kórházba, ahol súlyos depressziót és borderszindrómát is megerősitettek. Nem birom ezt az egészet, mindennap csak a munka, a házi munka, az iskola, megyek a pénz után, eredménytelenül. Segitek nővéremnek,mindenkinek. Csak megyek és megyek. Ma azon gondolkodtam, hogy vonatra szállok, és ahova érkezem új életet kezdek, de ez a jobbik ami eszembe jutott, egyébként a halál gondolatával játszadozom... Egy semmi vagyok, sikertelen, buta, lassan 24 éves semmi ebben a szar világban... Nem tudom mit tegyek...

Válasz:

Kedves Kérdező, amiről ír, elsőre valóban pech-szériának tűnik, bár ugye tudja, hogy ilyenek nap mint nap másokkal is előfordulnak. Szokták mondani, az élet veszélyes, csak akkor nem lennének problémáink, ha be lennénk zárva egy szobába. Az viszont nem nevezhető életnek. A depresszió egy ilyen szoba. Nincs igazi kihívás. Nincs kapcsolat. Ez sokkal rosszabb, mint amiket leírt. Viszont a két dolog között csak látszólagos az összefüggés. Igazi mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás effektus. Gyanús, hogy nem ír a szüleiről. Azért mégis ők vannak arra „kitalálva”, hogy megértsék a problémáit és együtt felkutassák azok gyökereit. Aztán az új párja… ő hogy segít? Azt írja boldogok. Emellett hogy lehet depis az ember? Ilyenkor szárnyalni kellene, felülemelkedni a hétköznapi rossz dolgokon. Gyanúm az, hogy folyamatosan akadályokat épít a kis dolgok fölötti örülések elé. 24 évesen az ember nagyot álmodik, talán ebből vissza kéne venni. A mai időkben annak is örülnünk kell, hogy „lyuk van a seggünkön”, miként tartja a mondás. Nem sokáig, pár hétig azt kérném, hogy vegyen vissza a nagyívű tervekből (legfőképp a pénzkereset mindenhatóságából) és próbáljanak a párjával (esetleg a szüleivel) annak örülni, ami van. Elalvás előtt egy jó könyv, a kedvenc zenénk – ezek olyan emberi luxusok, amik mellett egy koccanás piti dolognak fog tűnni. Vigyázzon magára, az értékeire, ne gyártson összeesküvés elméleteket, és szeresse magát annyira, legyen büszke az eddig elért eredményeire, hogy ne másoktól tegye függővé a jövőjét. Higgye el, az egyik nap, nem olyan, mint a másik, el sem tudjuk gondolni, hogy a milliárd emberes kirakó miként és mikor dobja majd ki a nyertes megoldást. A mondással ellentétben, a szerencse nem forgandó, azt mi alakítjuk a magunk arcára. Önmagával megbékélő új esztendőt kívánok.

Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Bántom magam, ha szomorú vagyok.

Nem tudom mi lenne a megoldás. Ha konfliktusba kerülök általában rosszul viselem és ilyenkor sírnom kell, de ugyanakkor elkezdem magam bántani éppen azzal ami a kezembe kerül(toll,penge) akkor mindig elmúlik a folytogató érzés a mellkasoban. És a gyűlölet átveszi az irányítást. Úgy érzem sírni gyengeség így inkább elfojtom azzal hogy bántom magam. Emiatt sokszor vann pánik rohamom. És van, hogy már csak a nyugatóhoz tudok nyúlni. Illetve már 4 napja nem ettem szinte semmit, de nem is vagyok éhes. Mit tegyek ez ellen?

Válasz:

Kedves Kérdező, van egy mondás, mi szerint nem kell minden hegyet megmászni, ha körbe is lehet járni. Nem okoskodni szeretnék, de a konfliktusok többsége kikerülhető, mert egyszerűen így kényelmesebb, így komfortosabb az élet. Ha ez sikerül, a felsorolt jelenségekkel sem kell megküzdenie. Mielőtt erre azt válaszolná, hogy ez megalkuvás, gyávaság, én azt mondom, nem: ez az ésszerű irányítása önmagamnak. Rendre kiderül ugyanis, hogy a fejjel a falnak mentalitás, az utánam a vízözön szemlélet hősködés csupán - kivéve persze a regényekben. Figyeljen, legyen résen, hol és mikor akarják mások, vagy maga sajátmagát konfliktusba keverni, és kérdezze meg magától: Hát hülye vagyok én, hogy ezen a piti dolgon izmozzak? Elcsépelt mondás, de igaz: Okos enged, szamár szenved. Mit szól mindehhez? Ami a nem evést illeti, ha így folytatja, le fog fogyni - de ez persze csak vicc. Viszont tudom ajánlani a HáziPatika idevágó cikkét https://www.hazipatika.com/psziche/stressz/cikkek/a_7_legjobb_etel_a_stressz_ellen/20150928122006 Vigyázzon magára.

Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Pánik, szorongás

Tisztelt Szakértő!

Az elmúlt napokban folyamatosan minden gondolatom az elmúlás körül forog. Rettegek attól, hogy elveszítem a hozzám közel állókat, legyen az akár ember (pl. szülők, idősebb rokonok), akár állat. Folyton csak arra gondolok, mi lesz a halál után, miért hal meg az ember stb. Folyamatosan erről a témának próbálok utánaolvasni, pedig tudom, hogy ártok vele magamnak. Az utóbbi napokban rendszeresen sírtam, és folyton gyerekkori emlékeket idézek fel magam előtt. Hogyan lendülhetnék túl ezen a problémán?

Válaszát előre is köszönöm.

Válasz:

Kedves Kérdező! Mondhatnám azt, hogy ez az állapot a jelen járványos idők egyenes következménye, de ez az Ön esetében leegyszerűsítése a dolgoknak. Azt vélelmezem, hogy több olyan problémával áll szemben EGYSZERRE, amikre nem lát megoldást, nem talál választ. Bizonytalan helyzetében a gyerekkori emlékek, a múlt jelent biztonságot. Amely ugyebár alakíthatatlan immár, tehát stabilitást sugároz. Tanácsom, hogy azt gondolja végig, minden napunk a holnap és a tegnap közé van ékelve, a holnap közelebb visz életünk végéhez, a tegnapunk viszont elégedettséget és inspirációt jelent a mai feleadataink elvégzéséhez: lám képesek vagyunk erre, (jól) teszem a dolgom, így haladok előre, s lépésenként lesz megoldás a problémákra is. (Amit az igazol, hogy idáig sem adtam fel, itt vagyok, ép ésszel végig tudok gondolni nagy horderejű kérdéseket is.) Arra biztatnám, hogy becsülje meg a jelent, élje át az előbb vázolt büszke érzést mind többször, egyszóval carpe diem!

Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Lehet két ilyen ellentétes dolgot érezni egyszerre (öngyilkosság és halálfélelem)?

Kedves Szakértő!

25 éves nő vagyok és már évek óta nem tudok mit kezdeni egy érzéssel, pontosabban inkább kettővel.
Egyrészt szoktam öngyilkosságra gondolni, másrészt félek a haláltól.
Ez a kettősség egyáltalán összefér? Most ez hogy van akkor, mert én már nem értem. Ez két teljesen ellentétes dolog. Egyáltalán normális dolog ezt érezni?

Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
G.

Válasz:

Kedves Kérdező, azt gondolom, hogy ez teljesen normális dolog. Értelmes ember tudatában van: ha valaminek eleje van, akkor vége is kell hogy legyen. De míg az előzőről nem dönthetünk, utóbbi esetében szeretnénk egy picit Istent játszani - ilyenek vagyunk, feszegetjük a határainkat. Mint a gyerek a hullámzó Balatonon egy csónakban: izgi is, de félelmetes is. És persze nem törődik azzal, hogy a szülei legfőképpen ő miatta aggódnak mellette. Szóval lehet ilyeneken gondolkodni, de a csónakban utazó társainkra is gondolnunk kell. Fontosak vagyunk nekik, felelősséggel is tartozunk nekik. Ha nincs komoly okunk rá, nem fordulhatunk ki puszta szeszélyből a háborgó vízbe, mert egy életre szóló szörnyű terhet pakolunk ezzel a nyakukba. Ha pedig őket tudjuk szeretni (értsd közeli ismerősök, barátok), akkor miért ne szeretnénk eléggé mangukat ahhoz, hogy megbékéljünk a gondolattal: mindennek eljön az ideje. Nincs más dolgunk, mint felkészülni rá. Barátsággal

Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Lehet, hogy ez depresszió?

Jó napot! 16 éves vagyok, és Psoriasisom van, nagyjából fél éve. Nagyon energikus fiatal voltam, azonban mostanában kezdem teljesen elveszteni a kontrollt. Egy ideig teljesen normálisnak éreztem, hogy néha vannak rosszabb napjaim, viszont mostanában teljesen reménytelennek érzem magam, nem kötnek le azok a dolgok, amikben eddig örömömet leltem. Teljesen kedvetlen vagyok, fáradt, étkezési zavaraim vannak (néha nincs étvágyam, máskor pedig rengeteget eszem), és rengeteget alszom. Egyre rövidebb az az idő, amikor jól érzem magam, vagyis jó kedvem van, ilyenkor elkezdek valamit csinálni, de jön egy kattanás, és teljesen befordulok megint. Eleinte azt hittem, hogy a kamaszkor, vagy most a karantén miatt van, és ha újra emberek közé mehetek, akkor megváltozik, de nem így van. Nem vonz, hogy elmenjek bulizni, nem vágyom társaságra, és kezdek aggódni. Nem akarok rögtön az orvoshoz rohanni, mert nem tudom, érdemes-e, vagy csak túlreagálom. Lehetséges, hogy enyhe depresszióm van?

A választ előre is köszönöm!

Válasz:

Kedves Kérdező! Nyugodjon meg, az időszakos kedvetlenség még nem depresszió. Azzal kellene megbarátkoznia, hogy - miközben mindenhonnan azt tolják az arcunkba, hogy a tökéletesnél kevesebbel ne elégedjünk meg ("mert neked az jár") - sem a világ, sem mi nem vagyunk tökéletesre csiszolt programok. A tökéletlenségünk, a teljesítmény és hangulatingadozásunk adja lényünk velejét: az izgalmat, a várakozást, hogy mit tudok kihozni egy adott helyzetből. Ez most, amiben van, semmiesetre sem betegség, hanem megtorpanás, erőgyűjtés: mit tudok ezzel a helyzettel kezdeni. Csak tegye a dolgát, s észre sem veszi, magába szívódnak olyan tapasztalatok, amik átsegítik ezen az időszakon. Ne akarjon görcsösen változtani, fogadja el, hogy most ez van. Tűzzön ki távolabbi terveket, és próbálja meg elfogadni, hogy azokhoz sem vezet majd nyílegyenes út.

Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Szorongás, ocd vagy más

Tisztelt Doktor Nő/Úr!

Kb egy éve kezdődött, hogy negatív gondolatok minden ok nélkül eszembe jutottak. Leginkább korán reggel vagy estefele. Ezek fajtájukban különböznek, de lényegük ugyanaz: Mindegyik a pánikkal áll összefüggésben. Ha stresszesebb az életem pl vizsga miatt akkor gyakran de ha nem akkor ritkán tapasztalom ezt. Vajon csak az idegkimerültség okozza? 3 munkahelyem van, játszom színházban az két próba egy héten, karitatív szolgálataim vannak abból is kettő plusz az egyetem. Cikkeket kell írnom ezen felül két laphoz és rengeteg a beadandóm. Ön szerint ez az oka hogy ilyen állapotba kerültem, vagy ez már OCD?

Azért vagyok bizonytalan mert időnként nagyon nehéz máskor pedig könnyű elleneállni a rossz gondolatoknak. Ilyen pl.: Minden légvételkor bacilusokat lélegzek be vagy ha nem pislogok pánikrohamom lesz, vagy nem tudok sokáig elaludni mert zavar ahogy hallom a légzésem. Leszögezném tudom hogy ez ostoba dolog sose volt se lesz emiatt pánikroham. De a gondolat gyötör ami néha nagyon erős fejfájást okoz és égő gyulladt érzést a homlokomon bent. Néha nagyon rossz mert kimerülök.. egy csomó ilyen van... Megtisztelne véleményével, tisztelettel: Zoltán

Válasz:

Tisztelt Kérdező! Azt gondolom, nyilvánvaló, hogy túlvállalja magát, amire egyfelől lehet mondani, hogy szerencsés, mert fontos dolgokat teljesít az életben, ennélfogva saját maga is felértékelődik önmaga előtt. Ugyanakkor ez lehet egy üzenet, hogy mindez valami helyett van, kérdezem, nem kéne e tekintetben mélyebbre ásni? Valóban muszáj ennyi mindennel foglalkozni? Nem lehetne egy picit lazítani? Egy picit takarékra venni? Higgye el, sok ember szívesen cserélne magával, hogy ennyi helyen tud begyűjteni elismerést, visszaigazolást. De régi igazság, hogy nem szabad túlfeszíteni a húrt. Pihenjen, lehet egy picit élvezni az élet egyszerűbb örömeit, töltődjön fel és közben kutassa fel, hogy hiányzik-e valami vagy valaki az életéből. Sok sikert és erőt kívánok mindehhez.

Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Fogamzásgátló - negatív érzések

Tisztelt Doktor úr/nő! 2 héttel ezelőtt írtam már Önöknek a problémámról, ami azóta sem szűnik. Szeptember 21-én hagytam el a fogamzásgátló tablettát (Dienorette), melyet 10 évig szedtem. Előszőr Chloet, majd Belarat és végül a Dienorettet. Hormonproblémáimra írták fel anno (hirzutizmus), sajnos férfi hormon túltengésben szenvedtem. Utánna kiderült inzulinrezisztenciám is van. A férjemmel kisbabát szeretnénk, ezért hagytam abba a tabletta szedését. Az abbahagyás utáni első héten különösebbet nem tapasztaltam, kicsit kedvetlen voltam és az emésztésem nem volt az igazi. A 2. és 3. harmadik hétről ez már nem mondható el. Negativ gondolatok, érzések lettek urrá rajtam amik befolyásolták a mindennapjaimat. Állandó rossz érzések, gondolatok, kedvetlenség, ingerültség, halál félelem, szorongás, gyomorideg. A férjemhez sem tudok azóta úgy viszonyulni mint előtte. A menstruációm egyébként október 21-én megjött és 26-án múlt el. Júliusban házasodtunk össze, szeptemberben voltunk nászuton minden a legnagyobb rendben volt, mint a friss házasoknál. Szexuális életünk sosem volt olyan felhőtlen, mint az esküvő utánni időszakban. Most viszont egyszerűen nem tudom megmagyarázni mi történt október eleje óta, vagyis a tabletta elhagyása óta. Nem kívánom a szexet, nincs ő hozzá hangulatom. Néha olyan érzések törnek rám mintha egyik pillanatrol a másikra elmultak volna az érzéseim iránta. Ami elképzelhetetlen. Lassan kezdek belebolondulni ebbe az érzésbe. Nem tudok semminek sem igazán örülni azóta. A hormonok ennyire összezavarhatják valaki elméjét? Mert másra nem tudok gondolni, mivel a tabletta abbahagyásáig nem volt semmi probléma, jó kedvű voltam és boldog. Nem történt köztünk semmiféle konfliktus, sőt az égvilágon semmi sem, ami miatt ilyen érzéseimnek kellene lennie. Forduljak nőgyógyászhoz vagy ki tudna ezen segíteni? Több fórumon olvastam, hogy vannak olyan nők akiknél ez előfordul a tabletta abbahagyása után, de engem ezek az érzések már kikészítenek. Teljesen kétségbe vagyok esve, hogy mi történik velem.

Köszönöm válaszukat előre is.

Válasz:

Kedves Kérdező, az első és legfontosabb, hogy ettől - és a többi - prekoncepciótól szabaduljon meg. Egyszerűen nyomasztja a "feladat" súlya, amire mentő magyarázatot keres. Ha javasolhatom, kapcsolja ki egy kis időre a "gyereket akarok, de azonnal" projektet, és éljen úgy, mint annak előtte. Valószínűleg még korai ez a vállalás mentálisan, élvezze inkább az életet, és akkor előre felállított menetrend nélkül is sikerülhet a megtermékenyülés. Lazítson! Lazítson! és még egyszer Lazítson!

Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Genetika

Tisztelt Szakértő!

Erről van tanulmány? Én jobban hiszek a génekben, hiszen az extrovertált-introveetáltság velünk született

Válasz:

Ez tény, de a nevelés sokat árnyal a dolgon. Nem tudja átfordítani, de az arany középút felé terelgetheti. A génekre hivatkozás számomra sokszor "széttárom a kezem, ez van, nincs mit tenni"mentalitásról árulkodik, no de kérem, el kell dönteni, hogy valóban ki akar kászálódni a helyzetéből, ehhez igénybe vesz segítséget - mert ha igen, akkor hajrá :)

Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Hivatásos

Tisztelt Szakértő!

Köszönöm ismételten válaszát, lehet az segítene egy hivatásos ha már így mondta egyébként miért lesz valaki gátlásos félénk lehet ilyennek születtem?

Válasz:

Nem gondolnám. A genetikát 60-70 százalékban felülírja a szocializáció. Szerintem errefelé kutakodjanak a szakemberrel.

Megnézem a kérdést

Tóth Gábor Ákos - gyászfeldolgozás - író, újságíró válasza

Köszönöm

Tisztelt Szakértő!

Egy pszichológus csak beszélget velem ugye? Gondolom ilyeneket mondd majd hogy menjek kondizni meg ilyenek, járjak közösségbe. Szóval nem tudom megéri e pénzt ölni ebbe

Válasz:

A pszichológus azt mondja, amit maga is érez legbelül, csak nincs ereje egyedül megvalósítani. A pszichológus az, ami a kövéreknek az edző, a boldogtalanoknak a pap, a kishitű férfiaknak a hivatásos lányok. Csak az első lépés nehéz, utána már megjön az ember önbizalma :) Hajrá!

Megnézem a kérdést

Összes kérdés