Orvos Válaszol

Szakértői adatlap

Dr. Béres Zsuzsanna - utazási medicina szakorvosa

Dr.  Béres Zsuzsanna

103 kérdésre válaszolt

Kategóriái: védőoltások

Szakterülete: védőoltások, utazási medicina

Bemutatkozás

A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végeztem, 1988-ban,  „cum laude” minősítéssel. Munkámat a szombathelyi Markusovszky Kórház patológiai osztályán kezdtem, 1994-ig itt dolgoztam. Ezt követően a gyógyszeriparban tevékenykedtem, mint szakmai és kommunikációs tréner. A Külker Főiskolán Marketing Kommunikációt tanultam. Angol középfokú nyelvvizsgával rendelkezem. Harmadik gyermekem születése után a Vas megyei ANTSZ járványügyi osztályának orvosi feladatait láttam el. Közigazgatási szakvizsgát tettem, és részt vettem  a megelőző orvostanhoz tartozó elméleti és gyakorlati  kurzusokon. Ennek keretében kezdtem Utazási Medicinát rendelni, és az ott induló oltópont munkájáért feleltem.(2007) Korábban ilyen szolgáltatás csak Budapesten volt elérhető, ez volt az első lépés, hogy több oltópont kezdte el munkáját a fővároson kívül is. A vakcinákkal kapcsolatos munka egyre szélesebb ismereteket kíván, rendkívül gyorsan bővül a paletta. Vakcina profillal orvos szaktanácsadói munkát végeztem innovatív gyógyszercég felkérésére. Rendszeresen nyilatkozom a médiában, sajtóban, előadásokat tartok. Jelenleg a Budai Oltóközpontban dolgozom, annak tevékenységét koordinálom .  Az utazási medicina mindössze 10 éves múltra tekinthet vissza, egy fiatal, dinamikus interdiszciplinális területről van szó. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezzel foglalkozhatom.

Legutóbbi válaszai

Dr. Béres Zsuzsanna - utazási medicina szakorvosa válasza

Injekció

szia,az injekció beadás után kb mikor,mennyi idő után kezdi kifejteni a hatását ?

köszi a választ.

Válasz:

Kedves Kerdezo ! Az attol fugg milyen injekcio, de gyakorlatilag a beadas utan elkezd dolgozni az immunrendszer, vedooltasok eseten . Udv Dr bzs
Megnézem a kérdést

Dr. Béres Zsuzsanna - utazási medicina szakorvosa válasza

Kullancsoltás - ENCEPUR ADULTS

Tisztelt Cím,

Kullancsoltással (ENCEPUR ADULTS) kapcsolatban szeretnék érdeklődni.  Az emlékeztető oltás (5. év) beadására 2020. áprilisban került volna sor, de a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt ez elmaradt.  A háziorvos tájékoztatása alapján ebben az időszakban (június - nyár) – mivel kullancsszezon van – azért nem ajánlatos beadatni az oltást, mert fertőzött kullancscsípés esetén nem lehet a diagnózist megfelelően felállítani, ugyanakkor, ha várnánk őszig nem lehet tudni, hogy a koronavírus újból terjed-e és be lehet-e adatni az oltást.

 

Előre is elnézést a sok kérdésért, de mivel az oltási tájékoztató alapján más sémák vonatkoznak a 12-49 év közötti és 49 év feletti személyekre, a beadatással kapcsolatos döntés érdekében a kérdések a két korcsoportra vonatkoznak (mindkét korcsoport vonatkozásában 2020. áprilisban járt le az 5. év):

 

1.            Amennyiben most (nyáron) beadatnánk az oltást mennyi ideig kell még fokozottabban figyelni arra, hogy nehogy kullancscsípést szerezzünk?

2.            Amennyiben várunk őszig – és újabb veszélyhelyzet miatt nem tudjuk beadatni az oltást –, így annak beadása jövő évre (5+1 év) tolódik, abban az esetben újra kell kezdeni az oltási sémát, vagy elegendő akkor is 1 emlékeztető oltást kapni?

3.            49 év feletti személyek esetében az emlékeztető oltást a 3. évben kellett volna beadatni – de ez egyéb kezelések miatt elmaradt. A védőoltás a tájékoztató alapján 49 év feletti személyek esetben 3. évig nyújt védettséget. 3 éven túl, amíg nem kapunk újabb emlékeztető oltást, nincs védettségünk a kullancs okozta kullancsenkefalitisz vírus ellen?

4.            49 év feletti személyek esetében amennyiben az oltás beadása ennyire eltolódik (3 + 3 év, illetve jelen esetben 5 év, vagy 5 + 1 év) abban az esetben újra kell kezdeni az oltási sémát, vagy elegendő akkor is 1 emlékeztető oltást kapni?

5.            A védőoltás a tájékoztató alapján 12-49 év közötti személyek vonatkozásában 5. évig nyújt védettséget. 5 éven túl, amíg nem kapunk újabb emlékeztető oltást, nincs védettségünk a kullancs okozta kullancsenkefalitisz vírus ellen?

6.            Az emlékeztető oltás 5. évnél korábban is beadatható? (12-49 év közötti családtag emlékeztető oltása 1 évvel később esedékes, amennyiben szeretnénk összehangolni az oltások beadatását, van-e ellenjavallata annak, hogy ő 1 évvel korábban kapja meg az emlékeztető oltást?

7.            Az oltás beadatásával legyengül annyira az immunrendszer, hogy a szervezet egy esetleges koronavírus fertőzéssel nehezebben birkózik meg?

8.            Ízületi gyulladás, vagy ganglion (háziorvos nem volt biztos a diagnózisban) esetén az oltás beadatható?

A válaszokat előre is megköszönve,

Tisztelettel,

Mimi

Válasz:

Kedves Mimi ! Fontos lenne tudni, hogy az alapoltasai megvannak-e, eletkora.Ebben az esetben ott lehet folytatni, ahol befejezte, de jelen pillanatban nem vedett. A nemzetkozi ajanlasok semilyen oltasi sor felfuggeszteset nem javasoltak a koronavirus miatt, sot ,bizonyos oltasok megletet kifejezetten javasoljak / ezek : influenza, pneumococcus/ Ha egyeb kerdese lenne hivja munkatarsamat a 06202887248 szamon. Udvozlettel dr beres zsuzsanna
Megnézem a kérdést

Dr. Béres Zsuzsanna - utazási medicina szakorvosa válasza

Hepatitis A oltás

Kedves Doktornő!

Iskolai védőnő vagyok. Tavaly májusban hepatitis A fertőzés fordult elő két osztályban az ÁNTSZ elrendelte az oltást. Vaqta juniorral letek a diákok beoltva. Szülők szeretnék beadatni a következő oltást, hogy a védetség hosszú távra alakuljon ki. Sajnos az oltóanyag nem kapható és raktáron sincs. Mi a teendő ebben az esetben. Várom a választ. Köszönöm. Brankovits Erzsébet védőnő

Válasz:

Kedves Erzsebet ! 18 honapig az elso oltast kovetoen meg beadhato a masodik oltas. Helyettesitheto mas oltoanyaggal is. Esetleg segit az ANTSZ a masodik oltas beszerzeseben? Keresse oltokozpontunkat, konkret igeny eseten tudunk segiteni. / 06202887248/, ha fenti modokon nem sikerul megoldani a problemat. Tisztelettel Dr beres zsuzsanna
Megnézem a kérdést

Dr. Béres Zsuzsanna - utazási medicina szakorvosa válasza

Védőoltás meningococcus ACWy

Tisztelt Doktornő!

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy kisfiam 2013.10.17-én született a Neisvac-C oltást 2014.01.22,2014.04.09, és 2014.10.15-én kapta meg az lenne a kérdésem ,hogy ebből mindenképp kellene ismétlő oltás csak már a fejlettebb változatból ami a Meningococcus ACWY vagyis a Nimenrix? Ha igen akkor ez most is beadható vagy nagyobb korban? Hisz most volt 2019 októberben 6éves de akkor csak a kötelező oltást kaptuk.

Válaszát előre is köszönöm
Tisztelettel: Evelin  

Válasz:

Kedves Evelin ! Mindenkeppen javasolt a Nimenrix oltas, a korabbi oltas mar nem nyujt vedettseget . Udvozlettel Dr beres zsuzsanna
Megnézem a kérdést

Dr. Béres Zsuzsanna - utazási medicina szakorvosa válasza

Veszettség elleni védőoltás

Tisztelt Doktor Nő!

Lányomat 6 napja megharapta a saját kutyánk. Sebét ellátták, a kutya 14 napos megfigyelés alatt van, mert 2017ben volt utoljára beoltva veszettség ellen. Indokolt-e, hogy a lányom nem kapta meg azonnal a veszettség elleni oltást?  Nagyon aggódunk a késlekedés miatt. Köszönöm. 

Válasz:

Kedves Ildiko ! A szakma szabalyai szerint tortent az ellatas, a kutyat kell 2 hetig megfigyelni, ha gond van csak utana kell oltani a gyermeket ! Nem kell aggodni, az meg idoben van. Jobbulast kivanok ! Udv Dr bzs
Megnézem a kérdést

Dr. Béres Zsuzsanna - utazási medicina szakorvosa válasza

HPV - Virológustól szeretnék kérdezni

Üdvözlet!

Ha már végre ennyi virológus lépett elő az árnyékból, szeretném megtudni a választ olyan kérdésekre, amire eddig egy orvos sem tudta a választ, pedig elég sokfélét megkérdeztem.

Kérném szépen, hogy csak valóban hozzáértő és a témában nemzetközi kutatásokat ismerő/követő orvos, virológus válaszoljon. Köszönöm!

A HPV vírus kapcsán szeretném tudni, hogy...

-        2017 januárban HPV 52 miatt méhnyak-konizációm volt, hsil-cin2 eredménnyel. Több tényező játszott közre (szülés, ennek során méhnyak sérülése, ureaplazma fertőzés hosszú távon, sokára derült ki, immunrendszer gyengesége 2 év zombi üzemmód miatt egy nemalvó gyerkőc és 2 év szoptatás mellett, és mióta az eszemet tudom volt méhszájsebem is).

-        Pár hónappal a műtét után a hpv tesztem negatív lett, így kb fél év elteltével beadattam a Silgard 9 oltást.

-        (2008-ban Silgard 4 oltást kaptam egyébként, de akkor már hpv 52 pozitív voltam és azt hiszem az ellen amúgy sem védene a 4-es. + részes oltás volt. )

-        Tehát negatív lelet után 2017-ben Gardasil 9 oltást kaptam, de a Gardasil 9 a második oltás után hiánycikk lett. Csak kettőt kaptam meg belőle.

-        Ez milyen fokú védelmet jelent pontosan most?

-        Érdemes-e, szükséges-e egyet még beadni emlékeztetőnek? / vagy Felesleges már beadni még egyet mert védett vagyok? / vagy újra elölről kell kezdeni és 3-at kell beadni a védelemhez?

-        Én be vagyok oltva, tehát védve vagyok, de ennek ellenére átadhatom-e másnak a hpv-t azután, ha fertőzött személlyel érintkezek?

-        Van-e már kutatási eredmény azt illetően, hogy óvszerrel való védekezéssel hüvelyileg fertőződhet-e a nő HPV-vel? Én az oltás óta is mindig védekezem óvszerrel és az elmúlt 3 évben 3 partnerem volt, tehát nincs nagy tömeg a hálómban, mégis fontosnak tartanám tudni. Az utolsó partneremről egy átfogó szűrésen kiderült, hogy HPV 11-e van. Nem szeretném sem elkapni, sem az utána következőnek tovább adni.

-        Az oltás meddig hatásos, milyen időközönként szükséges ismételni majd?

-        Feltételezem, hogy torok-hpv ellen is véd az oltás, mint ahogyan a méhnyakat is. Igaz?

Válasz:

Kedves Nikolett ! A kerdeseire konzultacio kereteben tudunk valaszolni, ha szeretne. A 06202887248 szamon kaphat idopontot! Udvozlettel :bzs dr
Megnézem a kérdést

Dr. Béres Zsuzsanna - utazási medicina szakorvosa válasza

Volt- e BCG oltás 1952-ben?

Tisztelt Doktor/nő/úr!

Budapesten, a Tétényi úti kórházban születtem, (Szent Imre), 1952-ben.

Érdeklődöm, hogy 1953 előtt adtak-e BCG oltást, mivel akkor nem volt kötelező.

Bal karomon két kör alakú oltásheg van.

Lehetséges, hogy megkaptam a BCG oltást?

Volt BCG oltás 1953 előtt is?

Köszönöm a választ

üdvözlettel B. Judit

Válasz:

Kedves Judit ! Kotelezo csak 1954-tol volt, tobb orszagban lenyegesen kotabban hasznaltak mar a vakcinat ! Udvozlettel Bzs dr
Megnézem a kérdést

Dr. Béres Zsuzsanna - utazási medicina szakorvosa válasza

A BCG oltasnak tenyleg van koze a korinavirushoz?

Ha barmi koze van a BCG oltasnak koronavirushoz,melyek azok???

Válasz:

Semmi nem bizonyított, csak felmerült, hogy aspecifikus módon védhet a vírusfertőzésekkel szemben is. Úgynevezett immunmoduláló hatását feltételezik. Több vizsgálat indult egyidőben- / pl. Ausztrália .4000 egészségügyi dolgozó oltása/ ennek igazolására. üdv dr béres zsuzsanna
Megnézem a kérdést

Dr. Béres Zsuzsanna - utazási medicina szakorvosa válasza

Elvaltozas torok

Tisztelt doktorúr!

olyan kérdéssel fordulok Önhőz hogy kb 10éve kivették a torok mandulám, és most ugy ereztem mintha egy gyenge meg fázásom lenne és mintha lenne valami ott, meg néztem és a torkom jobb oldalán a mandulám helyén láttok valamit, ami aggasztó számomra, dohanyzom 4 éve, 19éves vagyok, csatolom a képet amin látszik mi van a torkomban. Az érdekelne lehet-e ez a mandulam egy kis darabja amit ott hagytak vagy visszanőt vagy ami félelmet keltő számomra hogy daganatos elváltozásról lehet-e szó. Kérem segîtsen! Elôre is köszönôm!

Válasz:

Kedves Eszter ! Sajnos nem tudok segiteni, legyen kedves ful- orr- gegeszt felkeresni a problemaval, egy kep ebben az esetben nem informativ . Udvozlettel dr bzs
Megnézem a kérdést

Dr. Béres Zsuzsanna - utazási medicina szakorvosa válasza

Majom karmolas @ Thaiföld

Kedves Dokrotno/ Doktor úr! Jelenleg Thaifoldon vagyunk es a mai nap folyamán megkarmolt (bőr felszíni sérülés én inkább "karcolás"-nak mondanám) egy vadon élő, kis majom. Ezek után elmentünk egy kórházba ahol kitisztitottak, joddal is letoroltek a sebet illetve kaptam veszettség elleni oldast, és antibiotikumot a következő 5 napra (napi 3x1 - Clindastar-300). A veszettség elleni oltast későbbi napokon újra be kell adatnom. Kérdésem: minden szükséges óvintézkedest megtettunk? Tudok még valamit tenni a biztonság érdekében? Illetve nem kaptam tetanuszt, ennek lehet valamilyen oka? Menjek el egy másik klinikára kérjek?

Válasz:

Tisztelt Kerdezo ! Nagyon fontos a 10 evente ismetelt tetanusz oltas, utazok esetben kulonosen. Biztosan azt is kapott, vagy esetleg meg ervenyes vedooltasa volt. Udv Dr bzs
Megnézem a kérdést

Összes kérdés

Jelentkezzen szakértőnek!

Ismerje meg szakértőinket!

Tegye fel a kérdését!